41. rész ~ Bosszúság

Egy kis késéssel, de meghoztam a legújabb részt! :)

Örülnék, ha írnátok nekem véleményt, mert mostanában nem vagytok túl aktívak kommentelésben, pedig én szeretném tudni, hogy mennyire tetszett, vagy nem tetszett a rész. 

Jó olvasást. ♥

Avery Johnson

- Köszönöm Ronald ezt az estét, nagyon jól éreztem magam. - mosolyogtam a velem szemben álló fiúra, aki az éjjel többször is megmutatta nekem, hogy mennyire tehetséges táncos. Bámulatos volt nézni, ahogyan minden mozdulatot tökéletes testtartással, magabiztossággal végzett el, nem beszélve arról az örömről, ami az arcán volt, miközben táncolt. 
 Egy lánnyal az oldalán táncolt bachatát, és ha nem tudtam volna, hogy a lány nem a barátnője, akkor biztosan zavarba jövök, annyira sugárzott belőlük az erotika, és a tűz. 
Jelentett valamit, hogy a tánc után telefonszámot cserélte, Ronald szája pedig a füléig ért, annyira vigyorgott. 
- Én is hasonlóképpen. Majd még megismételhetnénk. - mosolygott rám szélesen. Nem tudtam, hogy még mindig a lány utóhatása alatt állt, vagy tényleg azért volt ekkora a vigyora, mert jól érezte magát velem. 
- Csak akkor, ha a lány nem köti le túlságosan a figyelmedet. - rávigyorogtam, ő meg elnevette magát. 
- Melyik lány? - szemtelen vigyora láttán csak nevetve megráztam a fejemet. 
- Nagy nőcsábász vagy, mi?
- Nem tudom miről beszélsz. - nevetve kinyitotta nekem a taxi ajtaját, és miután beültem, ő is beült mellém. Elmondta a címet a taxisnak, aki gázt adott, és elindult az éjszakai forgalomban a házamig. 
- De akkor tényleg tetszett? - Ronald szemei érdeklődve csillogtak, látszott, hogy komolyan kérdezi. Azt akarta, hogy ezen az estén én is ugyanolyan jól érezzem magam, mint amennyire ő szokta, amikor táncol. 
Sikerült neki. 
- Nagyon, tényleg. - mosolyogtam rá megnyugtatóan. Kifújta a levegőt, megsimogatta a kezemet. 
- Ha gyakorolnál, nagyon jó táncos lehetne belőled. - rám kacsintott, mire meglöktem a vállát. 
- Nem kell szépíteni, elég béna a mozgásom. - nevettem, de Ronald hősiesen hazudott tovább. 
- Ugyan, Avery. Tényleg jó vagy. - Csak felhúztam a szemöldökömet, és ezzel mindent elmondott a tekintetem. Hangosan kezdett nevetni. - Komolyan, van mit csiszolni, de jó lesz ez. 
- Nem fogok én táncikálni minden héten. Meghagyom ezt neked.
- Pedig lenne benne tehetséged. - rám kacsintott, én pedig mosolyogva ráhagytam.
 Az út további részében Harry járt a fejemben. Reméltem, nem sértődött meg rám, hiszen fordított helyzetben neki sem esett volna jól, ha Ronald jön, és beleszól az esténkbe. Nem akartam, hogy kisajátítson, úgy hogy semmi nincs köztünk, úgy hogy sosem mondtunk ki semmi konkrétat, hogy járunk vagy sem. Nem ismertem őt, nem sokat tudtam az életéről, ezért nem éreztem arra jogát, hogy idejöjjön és Ronald, valamint az én estémbe beleszóljon.
Amint a taxi megállt a ház előtt, Ronald kisegített az autóból, és felkísért a lépcső tetejére, a kapuhoz. Nem akart feljönni a lakásomra, mivel a taxi lent várt rá, és nem akarta feltartani a sofőrt.
- Megcsókolnálak, de tudom, hogy van valaki, aki ennek nem örülne. - Olyan hirtelen ért ez a mondata, hogy még szerintem levegőt is elfelejtettem venni, bár azt éreztem, hogy a pulzusom hatalmas iramban gyorsult fel. 
Az arcom lángolni kezdett a meglepetéstől, és attól, hogy nem sokan mondtak még ilyet nekem. 
- Ronald.. - ez volt a maximum, amit sikerült kinyögnöm. 
Ő azonban csak elmosolyodott, és homlokon csókolt. 
- Aludj jól, Avery. Remélem  hamarosan találkozunk. 
- Biztosan. - magamhoz tértem a sokkból, integettem neki, amikor lement a lépcsőn, és felsóhajtottam, amikor láttam, hogy a taxival kigördül az utcánkból. 
Jóságos ég...
Megakart csókolni! És még nyíltan ki is mondta ezt!
Elmeséltem volna valakinek, valakinek, aki meghallgat, tanácsot ad, de rájöttem, hogy senkivel sem tudtam volna ezt megbeszélni. 
Rossz érzés volt kimondani, de nem voltak barátaim. Akik voltak, azok elhagytak, és eltávolodtak tőlem. Csak Katy volt, de neki ezt nem mondhattam el, mert nem volt az ügyben pártatlan. 
Nem akarta, hogy Harryvel bármi is történjen közöttünk, és biztos inkább Ronald mellé állt volna ebben a témában. 
Tehát megint maradtam egyedül. 
Megint egyedül magamnak mondhattam el a velem történteket. 

Hajnali három órakor, alig egy óra alvás után, arra keltem, hogy a telefonom többször egymás után pittyegett. Mocorogtam, majd odanyúltam az éjjeli szekrényen fekvő készülékért, és megnéztem.
Harry volt az.
Hajnali háromkor?

Otthon vagy már?

Vagy még mindig azzal a balfácánnal táncikálsz?

Azért nem írsz vissza, mert vele vagy még?

Hát ez meg van hibbanva!

Azt hiszi, hogy bármiféle magyarázattal is tartozom neki az estét illetően? Ha akarnék, még most is ott lehetnék Ronalddal, táncolhatnék, jól érezhetném magam, úgy, hogy neki semmilyen indokkal nem tartozom. 

Miért féltékenykedik? Vagy csak böki az orrát az, hogy megmondtam neki, menjen haza, mert ez Ronalddal a mi esténk? Az vesse rám az utolsó követ, aki nem ezt csinálta volna!
Harry nem a barátom. Semmilyen magyarázattal nem tartoztam neki. 

Az utolsó üzenet, alig két perce érkezett, így azt feltételezhettem, hogy fent volt, szóval visszaírtam neki. 

Neked is szia, Harry. Képzeld, nem vagyok már Ronalddal, mert képzeld ez a neve, és nem balfácán. 

Valamint, hogy ha még vele is táncolnék, sem kéne neked írnom, mert nem tartozok neked semmilyen magyarázattal. 

Ja, és képzeld. 

Aludtam!

Fújtattam, mint egy dühös bika, aki előtt ott lebegtetik azt az átkozott piros anyagot. 

Komolyan nem értettem mi ez a számonkérés, amikor most lesz az első hivatalos randink. 

Érdekes ezek a férfiak. Ők lehetnek féltékenyek, mert mi az már, ha a kiszemelt csaj más pasival táncikál. De, ha egy nő féltékeny, és ezt még meg is mondja a pasijának, na, akkor ott már jön a világvége, a becsapódás, és a veszekedések, mert mi az, hogy nem bízol bennem. 

A férfiaknak mindent, a nőknek semmit? 

Na, persze, ezt elfelejtheti már most, Harryke!

Legalább megtisztelhettél volna valami üzenettel, hogy épségben hazaértél. 

Ki ő?

Az apám?

Miért számolnék neki be minden egyes lépésemről? 

Ronald hazahozott, és fel is kísért. Nem egy erőszakos fajta. 

FELKÍSÉRT? Felengedtél egy vadidegent a lakásodba?


Úristen, Harry! Ronald nem közveszélyes. Nem támadna rám, és nem csinálna velem semmi!


Mert annyira ismered, igaz?


Nem nézem ki belőle, hogy bántana, mert megakart csókolni!

Nem tudom ezt miért írtam le. Egyszerűen csak kikívánkozott belőlem, annyira felidegesített ezzel az egész számonkéréssel. 

Percekig nem érkezett semmilyen válasz, és már kezdtem azt hinni, hogy itt a vége, Harry elmegy, megkeresi Ronaldot, és agyonveri. 

Aztán pittyegett a telefonom.

Megcsókolt?

Nem. Csak elmondta, hogy megcsókolna. 

Miért nem tette?

Örültél volna neki?

Nem. Kurvára megkerestem volna, és agyonvertem volna. 

Pontosan ezért nem tette meg, mert tekintettel van rád. Te mégsem voltál ma este rá tekintettel, és eljöttél megzavarni az esténket, ahogyan most engem is felkeltettél a kérdezősködéseddel. Aludni szeretnék, Harry. Tedd te is azt. 

Magam mellé raktam a telefonomat, és bosszúsan elhelyezkedtem az ágyban. 
Milyen egy öntelt, hülye gyerek! Azért, mert van egy klubja, és neve, azt hiszi mindent megtehet?
Hát nem! Téved. 
Felfuvalkodott egy hólyag!

Igazad van. Bocsánat. 

Alig hittem el, amit írt. Harry bocsánatot kért? Ezt nem hittem volna. 

De nem írtam neki. Hadd főljön csak meg a saját idegmérgében.