35. rész ~ Mogorva

Örülnék, hogy ha kapnék visszajelzést a részekről. :)

Jó olvasást! ♥

Avery Jonhson

Négy napja jöttem ki a kórházból, és négy napja Harry állandóan azt kérdezte, hogy "Minden rendben?". Vagy ennek valamilyen változatát, de az biztos, hogy a lényege az volt, megtudja, hogyan érzem magam. 

Jelentem, jól. 

Hiába mondtam el neki tucatszor, hogy nem kell írnia vagy hívnia, és ha valami gond van, akkor hívom, de nem értette meg, és már csak azért is érdeklődött. 

Ez nekem egy kicsit sok volt, de nem akartam elmondani neki, hiszen olyan aranyos volt, ahogyan aggódott és semmi kedvem nem volt elvenni az örömét. Mindennap itt volt, vagyis csak délelőttönként és filmet néztünk, valamint felügyelet alatt tartott. 

Délután és este újra ő lett Harry Styles a Hard egyik főnöke, aki keményen bánik az emberekkel, és megköveteli azt, hogy tiszteljék őt. 

Itt teljesen más volt. Jókedvű volt, nevetett és viccelődött. Nem volt komor, arrogáns, ahogyan az elején, habár néha kibújt belőle a kisördög, és akkor viszont látszott, hogy ő az erősebb nem tagja. Amit a kórházban leműveltünk...te jó ég! Sosem voltam ilyen durva, és kiéhezett, de ahogyan Harry csókolt, arra nem voltak szavak. Elvette az eszemet, a gyomrom remegett, amikor a nyelve simogatta az enyémet, és olyan vadul vert a szívem, hogy azt hittem, kiugrik a mellkasomból. Nem tudom mi történt velem, csak azt éreztem, hogy ez a fiú biztonságot ad, megvéd, és akar engem. 

De még mennyire hogy akart engem. 

A merevedése, ami a lábaim közé simult... 

Megrémített, hogy ilyen hatással voltam rá, és láttam a szemeiben azt a feketeséget, amikor már nem bírt gondolkozni, amikor már csak cselekedni akart, de nem tette meg, mert tisztelettel volt rám. 

Hová lett a tiszteletem, amikor a nyelvemet ledugtam a torkán..

Mintha nem is én lettem volna, mintha valaki más irányította volna a testemet, és esett volna Harrynek. De nem bántam, mert csodálatos volt, csak az volt a szörnyű, hogy abba kellett hagyni. 

Azóta nem csókolóztunk. 

Talán mind a ketten éreztük, ha belelendülnénk, nem lenne megállás. És az még korai lenne.

Bár nem igazán tudtuk mi ez köztünk, hiszen jól el voltunk egymással, csókolóztunk már kétszer, de ennyi. Nem is akartam erőltetni, mert ott a kórházban Harry arcára olyan érzelmek ültek ki, amik láttán a szívem szakadt meg. Látszott, hogy nehéz, szomorú dolgok voltak, mert annyira elszomorodott az arca, hogy csak megakartam volna vigasztalni, beszélgetni vele, kérni mondja el mi bántja, mondja el mi történt vele. 

Aztán rám nézett, magához ölelt, és úgy szorított, mintha kellene neki valami biztos pont, valaki, aki ott volt mellette. Vagy nem tudom. 

Annyit tudtam, hogy elakartam tüntetni az arcáról a sok szomorúságot, és bánatot, valamint fájdalmat, ami átsuhant rajta, addig, amíg ült, és gondolkodott. 

 Megszólalt a telefonomon olyan éles hangom, mint aki követelte, hogy térjek vissza a jelenbe, és ne gondolkozzak mindenen. 

- Haló? - nem is néztem a nevet, csak felvettem, és a fülemhez emeltem. 

- Szia. - Harry rekedt hangja szólalt meg a vonal másik végéből. 

Elmosolyodtam, a szívem pedig dörömbölni kezdett a mellkasomba, ami megijesztett, mert nem tudtam miért csinálta ezt.

Nem akartam, hogy ilyeneket érezzek Harry iránt..nem lehetett komolyabb. 

Nem szenvedhetek újra.

- Hogy vagy? 

- Gondoltam felhívlak megkérdezem hogy érzed magad. 

- Harry.. - sóhajtottam, és megforgattam a szemeimet.

- Tudom, tudom. - egy kis motoszkálás után újra megszólalt. - De tudni akartam hogy vagy. 

- Jól.

- Na, meg azt, hogy biztos menni akarsz arra a szarságra? - sóhajtotta.

- Az nem szarság! - csattantam fel, mert állandóan szarságot mond a táncra.

 Még Ronald, az orvos, aki nagyon segítőkész volt a kórházban, felajánlotta, hogy menjek el vele táncolni, mert jót tenne, ha kimozdulnék a komfortzónámból. Harry persze azonnal morgott, és tiltakozott, de nem hagytam magam, és belementem. 

Mert miért ne?

Kiskoromban imádtam leutánozni a TV-ben látott táncosokat, vagy amikor musicalre mentünk, akkor utána mindig az ott látott táncok mozdulatait gyakoroltam, persze elég botlábúan. De amúgy imádtam táncolni, mert felszabadított, szabadságot adott, és akkor igazán elememben éreztem magam. 

Ugyanolyan volt nekem, mint az esküvőszervezés. Kifejezhettem magam vele. 

Ezért is tetszett Ronald táncolós ötlete, mert egy kicsit újra gyerek tudok majd lenni, amikor nincs semmi gond, csak én a tánc vagyunk. 

- Miért ne? Mehetünk. - mosolyogtam Ronaldra, aki ahhoz képest, hogy orvos volt, se nem volt pocakos, se nem volt ősz haja. Meg kellett mondjam azért elég jól nézett ki, és szerintem mindenki ilyen orvost szeretett volna magának. 

Ronald Peterson hivatalosan nevén, aki gyerekkora óta tanulta a táncot, több versenyt is megnyert, nem adta fel a hobbiját, amikor felvételizett az orvosira. A kettőt összehangolva  továbbra is táncolt, csak már nem versenyszinten, hanem oktatta a fiatalokat. Volt egy saját táncstúdiója, amit az unokatestvérével együtt alkottak meg, és hoztak létre, hogy kisgyerekek százai ismerhessék meg, a tánc nyújtotta szabadságot, érzelmeket és gondtalanságokat. 

 Harry azonnal felhördült, és ingatta a fejét. 

- Neked pihenned kell. Nem hangos emberek közé menned, meg táncikálni. - morogta, és olyan gonosz tekintettel nézett az orvosra, hogy ha szemmel ölni lehetett volna, Ronald ott helyben holtan esik össze. 

- Én vagyok az orvosa, és tudom, hogy jót tenne neki, ha kimozdulna. 

- Na, persze. - pufogott Harry. Kezei a teste mellett ökölbe szorultak. 

Ajajj..

- Figyelj, te tudod vagy én tudom jobban? Te is eljöhetsz, ha gondolod. Táncolunk egy jót, szórakozunk, és hazamegyünk. Neked is jó lenne, ha táncolnál, akkor talán nem lennél ilyen arrogáns. - kontrázott a dokim, én pedig Harryre kaptam a tekintetemet, mert éreztem, ha nem állítom le ezt a beszélgetést, komoly gondok lesznek. 

- Tudod ki az arrogáns... - megfogtam Harry kezét, aki rám nézett. Homlokán ránc képződött, ahogyan összehúzta azt, kezei még mindig ökölben voltak. 

- Kérlek. - suttogtam neki. - Elmegyünk és jól érezzük magunkat. 

- De ott hangos zene van, meg tömeg! Hogy tenne az már neked jót? 

- A felszabadulás érzése fog neki jót tenni. - szólalt meg Ronald.

- Magát nem kérdeztem. - morogta Harry. Szétnyitottam az öklét, tenyeremet a tenyerébe simítottam. 

- Én akkor is elfogok menni. - muszáj volt hatnom rá. Na, meg nem tartozom neki magyarázattal azzal kapcsolatban, hogy kivel és hová megyek. 

Nem volt nekem ő senkim. 

Még jobban összehúzta a szemeit, tekintetéből sütött a féltékenység. 

- Akkor én is elmegyek veletek. 

Ronald vigyorgott, én pedig elmosolyodtam. 

- Köszönöm. 

Harry csak megforgatta a szemeit, és Ronaldra nézett merő gyűlölettel. 

- Ha nem akarsz, ne gyere. - szólaltam meg, miután Harry dacosan hallgatott. - Sőt. Tudod mit? Ne gyere, Harry. Nem akarom, hogy a morgásoddal elrontsd az estét, márpedig azt csinálnád, és nincs jogom magyarázattal előállni neked, hová megyek. Nagylány vagyok, Ronald nem fog bántani, csak jól érezzük magunkat. 

- Na, persze. Aztán majd rád mászik. - morogta.

- Nem fog. És, ha mégis? Akkor meg leállítom. De inkább ne gyere. Csak elrontanád az estét, amin én csak jól akarom magam érezni, végre kikapcsolódni. 

- Azt akarod, hogy ne menjek? - döbbenet volt a hangjában. 

Még csodálkozik?

- Tudnál úgy szórakozni, hogy ott van Ronald, és nem leszel feszült?

Nem szólt semmit. 

A némasága volt a válasz. 

- Na, látod. - halk volt a hangom. - Akkor inkább ne gyere, jó? Tényleg örülnék, ha ott lennél, de úgysem éreznéd jól magad, és azzal csak az én estémet is elrontanád. 

- Tényleg nem akarod, hogy ott legyek?

- Akarom, de úgy nem, ha te nem érzed jól magad. Én viszont táncolni szeretnék, felszabadulni. 

- Hát, akkor rendben. Nem megyek. 

És ezzel rám nyomta a telefont. 

Döbbenten néztem a képernyőt, a csalódottság ellepte a testemet, ahogyan szembesültem azzal, hogy Harry ezért megsértődött rám. 

De nem adtam fel, írtam neki egy üzenetet.

Ne haragudj rám, kérlek. Én csak tényleg szeretnék kikapcsolódni, szeretnék felszabadulni. Gyere el, ha úgy érzed, kikapcsolódnál egy kicsit velem.

Örülnék, ha ott lennél, de úgy nem, ha nem éreznéd jól magad. 

Gondold át, és gyere el. Táncolnánk, szórakoznánk. 

Elküldtem neki az üzenetet, és vártam. 

Azonban nem akart visszaírni addig, amíg készülődtem. 

És akkor sem írt vissza, amikor Ronald már a házam előtt várt rám.