21. rész ~ Két átkozott

Avery Johnson

- Avery! - elegem volt a férfiakból. A mai estére egy életre, na, jó talán erre a hétre elég volt belőlük. Miért kellett Harrynek ennyire megnehezíteni az estét a felesleges kérdéseivel?
Tudom, hogy nem jó, ha ennyit dolgozok, de mit tud ő az én életemről? A munka jó, a sok munka még jobb, mert nem tudok azon gondolkozni mi történt velem...nincsenek előttem a régi barátaim, akik mára már nincsenek az életemben. 
Előfordult nem egyszer, hogy újra átéltem az emlékeinket, de jött egy ügyfél, hívott a kétségbeesett menyasszony, és mire megint gondolkodni tudtam volna, bedőltem az ágyba. 
Semmit nem tudott Harry, és nem éreztem azt, hogy bármit is tudnia kéne. 
- Avery! Állj meg. - de most nem ő loholt a nyakamban, hanem Will, aki próbált megállásra bírni, de én csak vágtam át az embereken, már kabátban, és a kezemben a táskámmal. Nem akartam itt maradni. Elköszöntem Katytől arra hivatkozva, hogy holnap esküvőm lesz, és korán kell kelnem. Kérlelt, hogy maradjak, hiszen olyan keveset voltam.
De nem akartam, már nem. 
- Kérlek. - Will elém állt, én pedig azonnal megtorpantam. Zihálva néztem fel rá. Szemeiben látszott az aggódás. 
- Hová futsz? - lassan, és gyengéden tette fel a kérdést, ami annyira jól esett a szívemnek, hogy kis híján elsírtam magam. Miért kellett Will és Katy esküvőjét elvállalnom?
Akkor se Harry, se Will nem nehezítené az átlagos életemet.
- Haza. Holnap esküvőm lesz, és szeretnék pihenni. 
- Ezért futsz? - felhúzta a szemöldökét. A hátam mögé pillantott, összeráncolta a szemöldökeit, majd rám nézett. Ezután újra a hátam mögé, és láttam, ahogyan a kirakós darabkái összeálltak a fejében. 
Összehúzta a szemeit, amik dühösen csillogtak, amint rájött, ki előle futottam, menekültem..
- Agyonverem.. - mormogta, és elindult Harry felé, de még időben utána kaptam, hogy megállítsam. 
- Will, kérlek. Semmi nem történt. 
- Mit csinált veled?
Óóó, egek!
Ha tudta volna, hogy nem hogy rosszat, de csodálatosat csinált velem Harry...
Lehet túlreagáltam, de felbosszantott. Istenem...az egészet túlreagáltam!
Harry csak féltett engem. 
- Semmit. Én voltam a hülye... - sóhajtottam. 
- Mi történt ott kint, Avery?
- Semmi! - vágtam rá azonnal, ami biztos feltűnt Willnek is. Arcán a csalódottság suhant át. Sóhajtottam. - Sajnálom. De tényleg, komolyan, semmi Will. Harry nem rossz ember.
- Nem szabad ilyen hirtelen döntéseket hoznod. - mosolygott rám.
- Hogy érted?
- Hát úgy, hogy nem mondhatod azt, hogy nem rossz ember, amikor alig ismered. Kihasználja a lányokat. 
- Miért mondod ezt róla?
- Mert ismerem, és ő ilyen. - nevetett.
Csak az éreztem, meg kell Harryt védenem. Miért ítélünk az alapján, amit látunk? Nem tudhatjuk kit mi vezérel arra, hogy olyan legyen, amilyen.
- Biztosan ismered őt? - éreztem a hangomon egy kis gúnyt, de nem tudtam csak csupa könnyedséggel megkérdezni ezt.
Harry szerintem egy jó srác..de Will láthatóan utálja, pedig nem is ismeri. 
- Most őt véded? - Will arcáról a vigyor eltűnt, összehúzott szemöldökkel méregetett.
- Mindenkit megvédek. Beszéltél már vele három mondatnál többet?
Éreztem, tudtam, hogy a válasza nem lesz. Felhúztam a szemöldökömet, amikor nem felelt a kérdésemre. 
- Látod? Nem ismered, nem beszélgetsz vele, csak a szóbeszédre hallgatsz. 
- Mindenki ezt mondja róla. 
- Ki az a mindenki? Akik nem ismerik. 
- Mert kevesen ismerik. - ingerülten csengett a hangja. Nem tetszett neki, hogy a védelmem alá vettem Harryt. De nekem meg az nem tetszett, hogy ilyen véleménnyel volt róla. 
Senkit nem ítélünk meg abból, amit hallunk róla. Az élet valahányadik alapszabálya volt ez. 
- És mi a baj azzal, ha nem nyílik meg csak úgy akárkinek?
- El van baszva az egész gyerek. - vonta meg a vállát. - De hagyjuk Harryt. Bulizni vagyunk itt, ne menj csak úgy el. Még alig voltál velem, alig táncoltunk. Igyunk valamit. 
 Nem vagyok nagy ivós. 
De be kellett, hogy valljam, bármi erős letudott volna csúszni a torkomon, így bólintottam Willnek, és a bárpulthoz sétáltunk, de amint megfordultam találkoztam Harry pillantásával, aki az ajtóból állva figyelt minket, résnyire húzott szemekkel. 
Nem akartam őt megbántani, lehet túl reagáltam, de neki és nekem is le kellett nyugodnom. Össze kellett szednem a gondolataimat, ahhoz hogy tudjam, mit akarok. Fantasztikus volt a csók, de olyan érzéseket ébresztett bennem, amiket sosem kellett volna, vagyis amiket nem vártam.
A láb-, és gyomorremegés, az a kellemes bizsergető érzés. Minden olyan, amit régen éreztem másnál. De lehet csak ezt akartam érezni és bebeszéltem magamnak?
Vagy tényleg ezt éreztem, a lelkem és a szívem legmélyéről?
Nem tudtam...össze voltam zavarodva, és talán nem akartam ezeket az érzéseket. Nem akartam újra csalódni, nem akartam szenvedni. 
De Harry nem rossz srác.
Nincs elbaszva az egész gyerek. 
Csak meg kellett találni az igazi énjét. Ki kellett érdemelni azt, hogy valakinek megnyíljon. 
Bocsánatkérően néztem rá.
- Ne haragudj. Sajnálom. - tátogtam felé. Fejével Will felé biccentett mogorván. 
Megvontam a vállaimat, majd megráztam a fejemet. Nem akartam, hogy csalódjon bennem. 
Utáltam ha bárki is a környezetemben pont bennem csalódik. Nem szerettem senkit megbántani, nem szerettem senki ellen játszani.
Pont ez volt a rossz bennem. Mindenkinek, mindig segítettem, és sosem ismertem a nemet. 
Harry csak nézett engem, mint aki nem érti mit akarok kihozni az egészből. Leültem Willel a bárpulthoz, és ha udvariatlan voltam, ha nem, elővettem a telefonomat, és írtam Harrynek egy üzenetet.

Túlreagáltam, ne haragudj. Tényleg fáradt vagyok már, és ingerült. Visszaforgatnám az időt, ha tudnám, de sajnos nem tudom, ezért így kérek bocsánatot. 

Will rendelt nekünk egy-egy italt, és miután megkapta összekoccintotta a poharainkat.  Szemem sarkából láttam, hogy Harry elővette a telefonját, nyomkodott valamit rajta, majd rám nézett. 
Sajnos az arcát, és az érzelmeit már nem láttam, de a táskámban rezgő telefonom biztosított róla, hogy visszaírt. 
- Várod már az esküvőt?
Lehúztam az italomat, ami végig égette a torkomat, és szinte azonnal éreztem, ahogyan a fejembe száll a hatása

Ha ezt az anyám látná...
- Melyiket? - vigyorogtam Willre. Közben nem felejtettem el a tudatot, hogy Harry figyelt minket. Biztos voltam benne, hogy árgus szemekkel figyelte Will minden apró mozdulatát.
A mellettem ülő fiú felnevetett.
- Igen, jogos. De Toméra gondoltam. - nevetett.
A pultos, aki elég jó kinézettel és genetikával rendelkezett letett elém egy újabb felest. Rám vigyorgott, én pedig megköszöntem és azonnal lehúztam.
Kesernyés, tömény, lazító. 
Nem élhetek mindig burokban. Meg kellett tanulnom élni az életet.
- Lassíts, jó? - Tom a kezemre rakta a kezét. Lenéztem oda, ahol a bőrünk találkozott, és lehunytam a szemeimet.
Olyan jól esett az érintése. Nem löktem el, hagytam, had simogassa a kézfejemet.
- Csak olyan jól esik.. - suttogtam és ránéztem. De, hogy az ivás vagy a simogatása, na, azt nem tudtam.
- De nem szabad, hogy jól essen. Az ivás nem megoldás. - ő az ivásról beszélt, de én az érintéséről. 
Jóságos ég!
Nem lett volna szabad nulla pohárnál többet innom. Harry után Will..összezavarnak. Azért, mert szebben néznek rám, én azonnal más érzelmeket kezdek érezni, vagy csak beképzelni magamnak...
Össze voltam zavarodva.
Harry és Will. A két átkozott, aki felforgatta az életemet.
- Mit csinálsz holnap?  Nem jönnél el velem valahová? - Willre néztem.
- Esküvőim lesznek. Egész nap.  - nem volt kedvem egyik fiúhoz sem. Csak beakartam kuckózni az ágyba, és pihenni, olvasni, aztán aludni. 
- Mi lenne, ha elmennék veled? - szélesen elvigyorodott, a hangja izgatott lett. - Tudnék segíteni.
- Nagyon sok minden van holnap, mert több esküvőt is lebonyolítok. 
Az arcán a sértődöttség látszott, el is magyarázta miért. 
- Persze. Harryt eltudtad vinni.. - mormogta.
- Harryt azért vittem el, mert utálja az esküvőket, és próbáltam megmutatni neki, hogy milyen jó dolog. 
- Mert, ahogy sok mindent, az esküvőket is utálja.
- Will! - szóltam rá. Lehet, hogy volt bennem két erős feles, de attól még éber voltam.
- Most mi az? Ne védd Harryt, Avery. Utál mindent, és mindenkit. Nem érdekli más csak, hogy a lányok leszopják, aztán ennyi. - döbbenten néztem rá.
- Már bocs, hogy így kimondtam, de ez az igazság. - vonta meg a vállát. 
Harryre néztem, aki ugyanott állt, ahol eddig. 
Tényleg csak arra kellenek neki a lányok? Mármint nem is a szexre, hanem arra...arra, hogy előtte térdeljenek?
Ne ítélj meg senkit a szóbeszédről!
Szólt a hang a fejemben, és igaza volt. Will csak rosszat akart Harrynek, rosszat akart róla mondani, mert nem tetszett neki, hogy én vele lógok. 
Pontosan ez az igazság. 
De mi van, ha mégsem? Mi van, ha Willnek igaza volt?
- Rendben, akkor nem megyek el veled. - olyan sértődötten mondta, amennyire csak telt tőle, de így sem fogom neki felajánlani. 
Harry utálta az esküvőket. Mókás volt nézni, ahogyan ült morcosan és nézte az embereket, aztán feloldódott, és ő is örömmel vette bele magát a táncba. 
De Will nem ilyen negatívan áll az egészhez. Neki nem kell megmutatni az esküvők szépségét, mert tudja. 
Vele ellentétben azonban én akartam lenni az első, aki Harryt elviszi más közegbe, ahol rájöhet, hogy igenis idegenekkel is jól érezhetjük magunkat. 
Will látta hogy nem mondok neki semmit, sértődve felállt, és minden köszönöm nélkül ott hagyott.
Megkönnyebbültem. Most valahogy már nem volt ahhoz kedvem, hogy foglalkozzak vele, és a szív problémáival, miszerint előnyben részesítem Harryt, ami persze nem volt igaz. 
Ha pedig igaz is lett volna, akkor mi köze hozzá?
Semmi. 
Sóhajtottam, és rendeltem még egy pohárral, de hozzátettem, hogy jobban üssön, mint a másik. Vajon elvitelre is lehet kérni? Ha azt mondom, hogy az előbb a hely tulajával csókolóztam, akkor megszánnak és adnak egy üveget, amit otthon megihatok?
- Meg se próbáld neki kitölteni. - szólt a szigorú, mély, rekedt hang a hátam mögül, minek hatására a kisujjamtól kezdve a fejem búbjáig elöntött a forróság, és olyan melegem lett, hogy kedvem lett volna megmártózni egy kád, jeges vízben.
Ez a hang...ez a kiejtés. Lassú, és rekedt. Összenyomtam a combjaimat, de a fejem lüktetett az alkoholtól és a hirtelen felszökő hőmérséklettől. 
- Ha olvasnád az üzenetemet, akkor most nem lenne ez. - fülemhez hajolt, és belesuttogta a szavakat. Lehelete súrolta a fülemet, mire szaporábban kezdtem a levegőt venni. 
Jó ég! Ki kell innen jutnom. Megsülök. 
- Hazaviszlek. - megfogta a kezemet és lesegített a bárszékről. Meg sem tudtam szólalni, egyértelműen ellenkezni sem. Nem is akartam. A pokolba a szabályokkal!
Egyszer élünk!
- De nekem haza kéne mennem. - nem voltam én ilyen bevállalós. Szerettem volna neki mondani, hogy vigyen haza, vetkőztessen le és csókolja, ízlelje meg a testemet. De ezek csak a fejemben álltak össze, az ajkaimon már nem jöttek ki. 
- Most nem hagylak magadra. Nem csinálok semmit, ígérem, de azt sem akarom, hogy az a kis rohadék felmenjen hozzád. 
- Will? Meg van rám sértődve. - kuncogtam.
De miért nevetek?
Nem is volt ez vicces..
- Miért? - Harry érdeklődve nézett rám. 
- Mert nem viszem el a holnapi esküvőkre. De téged elvittelek. 
Elvigyorodott, és megfogta a kezemet, de nem olyan simán, ahogyan a kisgyerekekét szokták az anyukájuk, apukájuk, hanem ujjainkat egymásba fűzte, amik úgy olvadtak össze, mint két szerelmes az első éjszakán. 
Ohh...
- Menjünk. - szorosan fogva a kezemet vezetett át az emberek tömegén, én pedig nem ellenkeztem, hanem sétáltam utána, így legalább megfigyelhettem széles vállait, erős hátát és feszes fenekét. Úgy belemarkoltam volna...
Széles vigyorra húztam a számat, jobban Harryhez préselődtem, és a tenyeremet a fenekére simítottam. Megállt, teste megfeszült, és hátra nézett rám. Szemei csillogtak a sötét klubban. Lassan felém fordult, végig nézett rajtam, és olyan hirtelen csókolt meg, hogy hátrahőköltem. Ajkai durván tapadtak a számra, határozottan tartott a karjaiba, belemarkolt a hajamba, és élvezte, hogy átvette az irányítást. 
Szent anyám! Ezek a csodás ajkak!
Már nem érdekelt, hogy egy klub közepén vagyunk. Mások sokkal rosszabbakat is csináltak már, és az, hogy mi felfaljuk egymás száját a tánctéren, az nem érdekelt senkit. Karjaimat a nyaka köré fonva jobban magamhoz húztam az arcát, így ösztökélve, hogy a teste is kövesse a mozdulatát. Harry teste az enyémhez préselődött, ágyékát az enyémnek nyomta, és mélyen a számba nyalt. Felnyögtem, megmarkoltam a haját, és meghúztam azt. 
Annyira kívántam őt...
Lecsúsztatta a tenyerét a fenekemre, de ő, nem úgy mint én az előbb, cselekedett is, és belemarkolt. Nem finomkodott, azt kell mondjam. Nyögtem, lendült a csípőm, és az ő keményedő erekciójával találkoztam. Faltuk egymás száját, nyelveink harcoltak egymás ellen, miközben izzott kettőnk között a levegőt. 
Elhúzódott tőlem, nyakamra tapadt, amit szájával kezdett izgatni. Szívta és nyalta a bőrömet, én pedig engedelmeskedve hajtottam oldalra a fejemet, hogy még többet adjon nekem. Ziháltam, túrtam a haját, és belemarkoltam a fenekébe. 
Honnan jött nekem ennyi bátorság? Rég elmenekültem volna, de én majdhogynem neki esek ennek a srácnak a parketten. 
- Most indulunk hozzám. - hangja még rekedtebb, még mélyebb volt. Megborzongtam, kinyitottam a szemeimet, és belenéztem az ő elfeketült szemeibe. Forrón megcsókolt, újra megfogta a kezemet, és elkezdett húzni a kijárat felé. 
Én pedig kábán, felizgultam, lüktető alhassal követtem.